
III. fejezet
Beszélgetések
Másnap mikor felébredtem még abban a házban voltunk ahol buli volt egy kanapén feküdtem majd becsuktam a szemeimet mert túl világos volt még a szememnek. Nyúltam volna a telefonomért de helyette valaki lábát fogtam meg. Még csukva volt a szemem de egy másodperc alatt kinyílt utána szerencsére Liamen feküdtem. A kezem érintésére ő is magához tért.
L: Szia hercegnő! Hogy aludtál rajtam? Kényelmesnek minősültem?
K: Oh jó reggelt herceg! Igen kényelmesnek minősültél számomra!
Elkezdtünk szakadni a röhögéstől a végére már levegőt se kaptam mikor észre vette Liam próbált lenyugtatni, hogy el ne ájuljak itt. A nevetésünkre páran felébredtek és szedték cuccaikat és kimentek az ajtón volt akin csak egy melltartó és bugyi volt a srácon meg, hogy is mondjam hát szép szóval semmi. Megráztam a fejemet és újra elkezdtem keresni a telefonomat végül Liam zsebébe találtam meg megdörzsöltem szemeimet és megnéztem a telefont 15 hívás és 30 üzenet 10-szer Thom míg 5-ször Eliza hívott és az üzenetek ugyan úgy vegyesen tőlük érkeztek. Akkor jutott eszembe, hogy nekik nem szóltam arról, hogy hova is mentem csak annyit tudtak, hogy Liammel valahova. Mutattam Liamnek a telefont ő meg fogta a fejét és próbált halkan nevetni. Próbáltam felállni de amint feltámaszkodtam lábaim összecsuklottak és vissza estem Liamre ekkor már nem tudott halkan nevetni és kitört belőle ismét a röhögőgörcs egyből befogtam a száját hisz még mindig csomóan aludtak. Szerencsére más nem ébredt fel és hát eléggé tele volt a ház újból megpróbálkoztam a felállással akkor már sikerült körül néztem és mindenhol feküdt valaki lábujj hegyre álltam és próbáltam kimenni az udvarra de ott se sok hely volt mindenhol feküdt valaki. Volt aki már fent volt és a fejét fogva ült a medence mellett. Oda mentem egy füves részre ahol senki nem volt éppenséggel és felhívtam félve Elizát ő egyből fel is vette elkezdett ordibálni velem, hogy még is hol a fészkes francba vagyok halálra aggódták magukat mindenhol kerestek már. Telefont kicsit eltartva a fülemtől hallgattam a lecseszést amit tőle kaptam mert iszonyat módon fájt a fejem így is a másnaposságtól nem, hogy a hangos beszédétől.
K: Hékás hékás! Halkabban rohadt másnapos vagyok te meg itt üvöltözöl velem amikor az előbb ébredtem fel! Egy kicsit buliztam Liammel az egyik haverjánál vagyunk. Nem történt semmi nyugodj meg anyu! Ja vagy mégse! Anyám elhunyt! Attól, hogy a bátyám csaja vagy ne viselkedj úgy mint az anyám mert nincsen jogod hozzá érted Eliza! Sőt Thomasnak sincs joga semmihez se mert 2 évre magamra hagyott vagy annál is több már őszintén nem is érdekelnek már az évek csak ne aggódjatok értem hisz semmi jogotok nincs erre! Biztonságban vagyok ennyi!
Még mondtam volna a magamét de annyit hallottam, hogy megszakadt a vonal...Eliza letette. Nagyon dühös lettem lezártam a telefont és a zsebembe dugtam. Mikor megfordultam Liam állt mögöttem a fejét rázva.
K: Mi az?!
L: Ez nem volt szép Kate! Nem érdemelte ezt Eliza! Szerintem soha nem tett ellened semmi rosszat az elmondásaid alapján!
K: Igaz.... Csak ideges lettem kiakartam engedni a düht...
L: Ezt helyre kell hoznod hercegnő!
K: Tudom...
Puszit nyomtam az arcára és erősen megöleltem őt.

Miután elengedtük egymást a másik öleléséből indultunk vissza a házba összeszedni a cuccainkat és elindulni haza. Mikor megláttam, hogy az udvarra néző erkélyen félmeztelenül kint áll Jonas és engem néz majd hirtelen valaki hátulról megölelte Melissa volt az... Mikor jobban megfigyeltem őket láttam, hogy mind a kettő tiszta vér volt mikor Melissa rám vetette tekintetét egy kaján vigyort mutatott és megcsókolta Jonast majd vissza mentek a szobába. Mikor már majdnem beértünk a házba valaki lezuhant az egyik erkélyből egy ember volt az és szét volt harapva minden testtájékán. Gyorsan oda rohantam hozzá hátha van rá egy szemernyi esély is, hogy talán életben van. Egyből a pulzusát kezdtem el keresni de már nem volt neki. Nyitva volt a szeme még láttam a szemein mennyire félt a halála előtt talán 18 éves lehetett a fiú lecsuktam a szemeit és felálltam ekkor láttam meg, hogy honnan is esett ki... Jonasék voltak abba a szobába... Vissza mentem Liamhez aki az erkély alatt állt és bementünk a házba összeszedtük a cuccainkat és indultunk volna ki az ajtón mikor hirtelen Melissa termet az ajtó előtt. A kezemet lerántotta a kilincsről és megfogta Liam karját és egy pillanat alatt eltűnt vele szerintem fel se fogta Liam mi történik olyan gyorsan zajlott le ez az egész. Egy ismerős hangra lettem figyelmes felnéztem az emeletre vezető lépcső tetejére és Jonast pillantottam meg fúl véres ruhában. Mikor megláttam őt már nem szólalt meg csak mutatta a fejével, hogy menjek utána. A józan eszem arra szólított fel, hogy most azonnal menjek ki azon az ajtón ami mögöttem volt de a szívem azt sugallta, hogy menjek utána. Mikor lassan felsétáltam a lépcsőn szinte remegő lábbal, hogy mi várhat fent rám arra eszméltem fel, hogy már az utolsó lépcsőfok választ el az emelettől. Mikor felértem a legmesszibb szoba sarkában láttam meg Jonast ismét jelezte, hogy menjek utána de ő nem mozdult meg. Mikor talán a folyosó közepén jártam a földbe gyökeredzett és nem akartam mozdulni onnan. Láttam a fején, hogy kezd ideges lenni az miatt, hogy nem mentem be még a szobába.
J: Ha nem indulsz meg most akkor oda megyek érted de abban nem lesz köszönet.
Újból elindultam felé lassú léptekkel mikor oda értem elé felemelte a kezét és mutatta, hogy menjek be. Félve de bementem ő végig nézett és utánam jött majd ránk zárta a szoba ajtaját. Ekkor megrezzentem egy kicsit remélem nem vette észre. Oda jött hozzám én háttal álltam neki éreztem a leheletét olyan közel jött hozzám. Percekig így álltunk meg se szólaltunk csak hallgattuk egymás lélegzetét nekem meg egyre jobban és jobban gyorsult a szív verésem. Egy halk kuncogást hallottam meg biztos meghallotta, hogy milyen hevesen ver a szívem. Gyengéden végig simította kezét a karomon és egy lépést tett felém összeért a fenekem az ő....férfiasságával. Ekkor én ugrottam egyet jobb nem jutott az eszembe hirtelen félig oldalra néztem és láttam ahogy elmosolyodott. Ismét közelebb lépett hozzám de mielőtt bármi reakcióm lehetett volna megfogta az egyik kezével a derekamat és magához húzott elkezdte csókolni a nyakamat istenem olyan jó érzés volt de próbáltam fapofát vágni hozzá. Hirtelen a másik kezét olyan helyen kezdtem el érezni ahol nem foghatott volna meg hisz nem vagyunk együtt.

Jó ne is mondja senki igen élveztem de rohadtul... Viszont nem engedhettem meg ezt neki így egyből megfordultam és amekkora erőt kitudtam fejteni akkorával pofoztam fel őt. Ez nem tetszett neki ezért neki lökött a falnak nagyon erősen láttam a fején, hogy abban a pillanatban nem gondolkozott. Nagyon elkezdett fájni a fejem össze is estem egyből oda kaptam a kezemet a fájó pontra majd a fehér szőnyegre amin ültem egy vér cseppent az orromból. És a kezem is tiszta vér volt a fejem is tiszta vér volt már. Majd rá néztem Jonasra akinek teljesen eltorzult volt már az arca és engem bámult. Oda jött hozzám és felemelte a vértől tocsogó kezemet és lenyalta azt gyorsan elrántottam majd rám nézett bele mélyen a szemembe.
J: Adjak a véremből?!
K: Hogy micsoda?!
J: Azért, hogy elálljon a vérzés! Erős ütés érte a fejedet nem fog egy könnyen elállni a vérzés!
K: Amit te okoztál!
J: Igen! Ezért akarom helyre hozni!
K: Inkább engedj ki! Tudom, hogy bezártad a szoba ajtaját!
J: Ki az a srác akivel annyit lógsz?!
K: Ne tereld a témát! Engedj ki!
J: Ha válaszolsz a kérdésemre!
K: A haverom! Na engedj ki, hogy megkereshessem! Hisz a csajod elvitte!
J: Én kértem meg, hogy vigye el mellőled mert beszélni akartam veled! Amúgy meg végleg szakítottunk nincs semmi köztünk.
K: Akkor mi volt az a csók az erkélyen?! Meg félmeztelenek voltatok! Nem vagyok vak!
J: Az amolyan szakító sex volt!
K: Aha szakító sex! Menj a picsába Jonas!
Minden elhomályosult körülöttem majd elájultam. Mikor magamhoz tértem Jonas volt mellettem oda nyúltam a fejemhez de már nem vérzett.
J: Nem volt más választásom vért kellett adnom különben meghalhattál volna!
Nem volt erőm ismét vitatkozni vele annyira szerettem volna elveszni az ölelésébe de inkább csak bevágtam a durcát és elfordultam tőle. Tudta, hogy hol van a csikis pontom és elkezdett csikizni egyből elkezdtem röhögni és mondtam neki, hogy hagyja abba és, hogy nagyon haragszom rá. Vissza fordultam hozzá és mélyen a szemébe néztem mint régen felém hajolt az egyik kezét a derekam mellé rakta.
J: Azért szakítottam vele mert te kellesz nekem érted?! A buliban hülye voltam nem akartam felfogni, hogy te vagy az és, hogy tényleg élsz!
K: És amikor a házam előtt voltunk Liammel és ti ott voltatok egy pár házzal arrébb és direkt csókolóztatok te azt hiszed, hogy én hülye vagyok?! Tudom, hogy direkt csináltad!
J: Azért mert nem tetszett, hogy azzal a sráccal vagy! Történt valami köztetek?!
K: Nem! A legjobb haverom te barom! Semmi nem történt soha se köztünk!
J: Akkor jó!
Elmosolyodott és megakart csókolni én ismét felpofoztam őt.
J: Ez meg még is mi volt?!
K: Amit megérdemelsz!
J: Hogy mi?!
K: Nem vagyunk együtt! Nem foghatsz meg olyan helyeken ahol nem szabad és nem csókolhatsz meg amikor csak akarsz!
J: Oh értem de azért tetszett! *egy kaján vigyort eresztett*
K: I... ez most nem arról szól, hogy tetszett-e vagy sem! Hanem arról, hogy nem csinálhatod ezt velem! Nem tudod miken mentem keresztül te barom!
Elkezdtem sírni Jonas mondani akart valamit de megzavarta az ahogy Liam betörte az ajtót.
L: Engedd el Katet! Gyere Kate megyünk haza!
K: Rendben!
Ekkor már nagyon sírtam hisz baromira szeretem őt sőt még annál is jobban mint amit el lehet képzelni. Jonas még mindig felettem volt majd rá nézett Liamre és leszállt rólam és elengedett oda futottam hozzá és erősen megöleltük egymást. Majd megfogta a derekamat és elindultunk lefele halottam ahogy Jonas bele basz a falba egyet erősen és ordítani kezd. Mi kimentünk a házból és beszálltunk Liam kocsijába.
L: Jól vagy hercegnő?
K: Igen!
L: Az ott vér?! És ne hazudj mert érzem!
K: I...igen az én vérem... felpofoztam őt és neki lökött a falnak de láttam rajta, hogy megbánta abban a pillanatban nem tudta kontrollálni magát...
L: Az a vad barom! Ne merd még védeni őt ő egy állat! Tudom, hogy szereted őt hercegnő de akkor se hagyhatod ezt neki és az ágyban találtam rátok?!
K: Az úgy volt, hogy én elájultam a sok vér vesztéstől és ő vért adott nekem, hogy jól legyek!
L: Remek!
K: Inkább vezess és menjünk haza! Beszélnem kell Elizával!
L: Rendben!
K: Köszönöm herceg, hogy mindig mellettem vagy!
Majd elindultunk sokat beszélgettünk az úton miközben haza felé tartottunk. Mikor haza értünk ismét megöleltük egymást és elbúcsúztunk mára. Majd félve de bementem a bejárati ajtón ő ezt megvárta és csak utána hajtott el. Mikor bementem a nappaliba ott ült Thom és Eliza idegesen néztek rám mind a ketten egy nagyot nyeltem majd mikor elkezdtem volna mondani a dolgokat Thom előttem termet.
T: Te tiszta vér vagy! Mi a fasz történt veled?
Mindent elmeséltem nekik aggódó tekintettel hallgattak végig engem Thomas megakarta keresni Jonast és elintézni de nem engedtem meg neki sőt mondtam neki ha megteszi örökre elveszíti az utolsó vér szerinti család tagját. Ekkor lenyugodott.
K: De amúgy is nem nézhettek ilyen aggódóan rám mert egy barom voltam főként veled Eliza! Thomas nem érdekel őszintén mert sokat bántott! De te Eliza soha nem bántottál meg és én most teljesen megaláztalak őszintén mentségem nincsen rá! Csak ideges voltam és rajtad töltöttem ki...mint mondtam ott volt Jonas és Melissa a bulin és egymás szájába voltak végig én meg tiszta ideg voltam és reggel jött ki rajtam az ideg és nem akartam egyáltalán így beszélni veled csak mindent a fejemhez vágtál üvöltve és te voltál a hab a tetején! Csak annyit szeretnék kérni, hogy bocsáss meg...
E: Én nekem se szabadott volna így beszélni veled te is létszíves bocsáss meg nekem! Természetes, hogy megbocsájtok!
K: Én is!
Megöleltük egymást és egy két könnycsepp is kicsordult mind a kettőnk szeméből. Thomas miután ezt végig nézte annyit mondott, hogy megnyugodott, hogy már biztonságban és itthon vagyok így elmegy a haverokkal inni. Elizát megcsókolta nekem egy puszit adott a homlokomra és elment. Lefürödtem és hajat is mostam mivel rám száradt a vér és jó büdös is voltam így rám fért már. Utána oda ültem El mellé a kanapéra és egy tál popcorn társaságában megnéztünk egy filmet és miután vége lett a filmnek annyira fáradt voltam, hogy elaludtam a kanapén az utolsó emlékem, hogy Eliza betakart és felment a lépcsőn. Örülök, hogy az este jól sikerült és mindent megbeszéltem El-el aki az egyik legfontosabb ember az életemben a legjobb barátnőm.
Esti látogató
Másnap mikor felkeltem Liam ült mellettem és a telefonját nyomkodta mikor meglátta, hogy magamhoz tértem egyből ledobta maga mellé a telefont és rám figyelt.
L: Jó reggelt hercegnő!
K: Szia herceg! Mennyi az idő? *kérdeztem tőle rekedt hangon*
Majd rá nézett a telefonra és kikerekedtek a szemei és elkezdett nevetni.
L: Hát hercegnő már nincs is reggel, hogy azt mondjam jó reggelt! Délután fél 2 van!
K: Jézus... És nem ébresztett fel Eliza? Hol van?
L: Azért vagyok itt mert ő hívott, hogy a bátyáddal elmennek valahova és, hogy vigyázhatnék rád ha időm engedi! Természetesen bele mentem!
K: Oh értem! Na és ma mit csinálunk? *csillant fel a szemem*
L: Amit csak szeretnél!
K: Kosarazunk? :D
L: Jó rendben mehetünk!
Amint kimondta, hogy mehetünk ledobtam magamról a pokrócot ami igazán jó meleg volt és rohantam fel fogat mosni,hajat fésülni és beápolni az arcbőrömet. Felvettem egy laza szettet és lesiettem a lépcsőn egyenesen a nappaliba mondtam, hogy indulhatunk majd ő megrázta a fejét és közölte velem, hogy előbb ennem kell és csak utána mehetünk bárhova is. Volt itthon avokádó mivel már jó volt ezért gyorsan bekevertem egy kis citromlével,őrölt fekete borssal,sóval és csináltam pirítóst és rákentem vajat és az avokádó krémet és narancs levet ittam mellé. Mind ezt kb 10 perc alatt megcsináltam és gyorsan be is faltam tényleg éhes voltam. Utána indultunk is ki az autójához és mentünk párat dobálni. Szerencsére senki nem volt azon pályán amelyiken mi voltunk. Jól éreztük magunkat sokat nevettünk volt hogy a semmiből felemelt és úgy dobtam a kosárra.

Egész nap nem figyeltük a telefonunkra csak mikor képeket csináltunk még mikor oda értünk. Kezdtem elfáradni egy kicsit meg éhes is voltam már szóltam Liamnek, hogy ideje lenne menni vagy haza vagy valami gyorsétterembe. Fogtuk a cuccunkat és indultunk az autóhoz mikor beszálltunk épp csörgött a telóm Thom volt az.
T: Végre felvetted hol a picsába vagy?
K: Megint mi a baj?! Miért kell így beszélni velem?! Az is baj ha elmegyek otthonról? Amúgy meg most indultunk el haza fele Liamel kosarazni voltunk.
T: Rendben!
Miután haza értünk Liam is bejött velem mivel úgy döntöttünk, hogy nálam alszik mikor beértünk a házba köszöntünk, hogy sziasztok. Thomék a kanapén ülve vártak ránk. Liammel összenéztünk és nyeltem egy nagyot mert komolynak tűntek.
K: Öhm...tettem valami rosszat, hogy ilyen komolyak vagytok?...
T: Nem! *ránézett Elre és elkezdtek röhögni*
Mi összenéztünk Liamel mert nem értettük ezt az egészet.
E: Direkt voltunk ilyenek, hogy meg-e lepődtök rajtunk amúgy semmi nincs!
K: Haha kedvesek vagytok!
Mentünk volna fel Liamel az emeletre majd mondja Thomas, hogy ne olyan gyorsan mi megfordultunk és rájuk néztünk. Ma bulizni megyünk közölte velünk Thom én rá néztem Liamre és amint láttam kifejezetten tetszett neki az ötlet ellenben nekem nagyon nem mivel nagyon kimerített a több órás kosarazás. Mondtam nekik, hogy nyugodtan menjenek de ezt én most kihagyom és inkább aludni vagy filmet nézni fogok miután lefürödtem. Liam mondta, hogy szívesen itt marad velem de nem engedtem neki. Liam haza ment lefürdeni és átöltözni majd jött vissza hozzánk addigra én már felvettem a pizsimet és egy plédet raktam a hátamra majd lementem a kanapéra és beállítottam egy filmet amit elkezdek nézni miután a többiek elmentek.
T: Te és a démonok között 2? Viccelsz? Emberekkel még úgy ahogy megnézed de egyedül? Csak ne gyere majd át hozzánk ha esetleg félni fogsz miután haza értünk!
K: Haha vicces vagy! Nem vagyok már kicsi!
T: Amúgy Kate 4 nap múlva mi is lesz?
K: Semmi! Nem érdekel már!
T: Kate a 18-dik szülinapod lesz hagyjál már ezt meg kell ünnepelnünk!
K: Na hagyjál engem inkább menjetek El is kész van és Liam is rád várnak!
E: Ha szeretnéd itt maradhatok veled!
K: Nem! Dehogy is! Szórakozzatok csak!
E: Rendben!

Még annyit írt, hogy majd ír mikor elindulnak haza felé és, hogy Liam ma velem alszik majd. Utána letettem magam mellé a telefont és már nem is figyeltem a telefonra rezgőre is raktam, hogy senki ne zavarjon meg. A hangulat kedvéért még le is kapcsoltam mindenhol a lámpákat csak a tv fénye világította meg a nappalit de azért a biztonság kedvéért miután kimentek a többiek bezártam utánuk az ajtót meg az ablakokat is és az udvarra néző nagy üveges ajtót is. Még csak a film közepén jártam mikor szomorúan vettem észre, hogy elfogyott a nachos de maradt egy kevés sajtszósz még. Mivel nálunk mindig van itthon popcorn ezért megállítottam a filmet és mentem a konyhába keresni popcornt hamar találtam is gyorsan megcsináltam elővettem egy nagy tálat bele öntöttem és mentem is vissza a jó meleg plédem és a puha kanapé kényelmébe jól bebugyoláltam magam a pléddel és indítottam is a filmet. Nem szerettem volna azt, hogy kárba vészen a sajtszósz ezért volt, hogy bele mártottam a popcornt. Még 45 perc lehetett a filmből mikor kopogtattak a bejárati ajtón. Egyből a telefonomhoz kaptam a kezem és megnéztem írt-e El hátha ők azok de semmi értesítés nem jött. Ekkor nyeltem egy nagyot a szívem is hevesebben kezdett el dobogni mint amennyire néha megijedtem a film egy-két jelenetétől. Megállítottam ismételten a filmet a plédet felemeltem és úgy mentem oda az ajtó elé addigra már kétszer kopogtak az ajtón nem is értem már 23:00 is elmúlt ki és mit akarhat itt?! Még jó, hogy van egy kikukucskáló rész az ajtón szerencsére kintről nem lehet látni ha bentről valaki kinéz így gyorsan felnyitottam és belenéztem. Mikor megláttam ki az majdnem ott helyben összeestem elkezdett a lábam is remegni a gyomrom egyből görcsbe rándult. Hisz Jonas az... Már harmadszor is kopogott ekkor már éreztem, hogy kezd ideges lenni mert jó hangos volt. Nyeltem egy nagyot összeszedtem minden erőmet és merszemet majd kinyitottam az ajtót résnyire.
K: Te mit akarsz itt éjszaka?!
J: Végre, hogy kinyitottad!
Meglökte az ajtót és bejött rajta.
K: Hé ki engedte meg, hogy begyere?! Amúgy is mit keresel itt?! Menj azonnal ki!
J: Hát én innen nem megyek most el szerintem egyhamar ha kell egész éjszaka itt leszek szóval jobban jársz ha vissza zárod azt az ajtót nehogy más is bejöjjön.
K: Te most szívatsz ugye?! Nem hallottad? Menj ki innen!
Megrázta a fejét és odajött hozzám majd neki tolt szép lassan a falnak ami mögöttem volt. Egy szívdöglesztő mosolyt mutatott nekem amitől nehezen tudtam tartani magam.
J: Nem gondolod, hogy nagyon sok minden takar most jelen pillanatban téged?! Szerintem igen...
K: Jonas létszíves menjél ki azon az ajtón!
J: Hmm nem! Mert akkor ki fog vigyázni rád míg a többiek nincsenek itthon?
K: Honnan tudod?
J: Találkoztam velük a klubba én is ott voltam és láttam, hogy nem vagy velük így gondoltam, hogy otthon maradtál és hát amint látom jól tippeltem.
Felszínesen végig nézett engem habár tényleg semmi nem látszódott ki belőlem mivel a plédet a fejem búbjáig felraktam. Olyan közel volt megint hozzám, hogy éreztem a lélegzet vételét is.
K: Legalább engedj oda a kanapéra hagy nézzem végig a filmet amit elkezdtem!
J: Jó rendben de a pléd alá megyek én is! :D
K: Nem!
J: De! És vita lezárva! :D
Kulcsra zártam ismételten az ajtót és vissza ültem a kanapéra egy másodperc se telt el és Jonas a pléd alatt volt mellettem bele ültetett az ölébe és ránk rakta a plédet fogta a távirányítót és elindította a filmet majd magunk mellé rakta és megfogta a combomat úgy néztük a filmet tovább. Kértem, hogy rakja az ölembe a popcornt az arcát egyre közelebb hozta az én arcomhoz és egy mosolyt villantott majd oda nyúlt a popcornért és szép lassan rakta az ölembe. Nem bírtam ki és a szemét vagy a száját néztem míg oda nem rakta az ölembe az ételt de természetesen látta mivel végig engem nézett addig. Utána már végig néztük a filmet egy szó nélkül a végére már elálmosodtam és kénytelen voltam ráhajtani a fejemet a vállára ő meg a fejemre helyezte a fejét és úgy néztük az utolsó 5 percet végig. Annyira jó volt a közelébe lenni és csak vele lenni mindent és mindenkit elfelejtettem abban a 45 percben. Miután vége lett a filmnek én elaludtam annyi rémlik, hogy kikapcsolta a tvt és képszakadás.
Liam képszöge:
Rohadt jó volt a buli most tartunk haza felé 01:40 van Eliza írt hercegnőnek, hogy most megyünk haza felé de nem válaszolt gondolom alszik már. Kb 10 perc elteltével oda értünk hozzájuk be volt zárva az ajtó Thom elővette a kulcsát és kinyitotta Eliza és Thom még kicsit se voltak fáradtak így felmentek szexelni. Amint láttam ott hagyta a tálat amiben a popcornja volt a kanapé melletti asztalon és a tvt is csak kikapcsolta mert világított, hogy a film csak le volt állítva és nem volt ki x-elve. Megcsináltam a tvt és mentem fel Katehez véletlen felkapcsoltam a villanyt nála mikor beléptem majd ez a látvány fogadott.

Gyorsan lekapcsoltam a villanyt de nagyon ideges lettem hisz ez Jonas mi a francokat keres Katenél? Egyik se ébredt fel de nem keltem fel őket hisz tudom mennyire szereti Jonast. Mentem egy másik szobába lefeküdni de aludni nem tudtam végig rajtuk járt az agyam, hogy mit csinálhattak az este.
Mikor magamhoz tértem talán hajnali 3 lehetett és mikor magamhoz tértem akkor szembesültem azzal, hogy Jonason fekszek aki még mindig alszik. Gondolom megérezhette, hogy felébredtem egy pár perc után ő is magához tért. Mosolygott egyet mikor rám nézett.
J: Szia szépségem jó rajtam feküdni? Én örülök, hogy újra érezhetlek!
Megforgattam a szemeimet és megfordultam a másik oldalra ő meg átkarolt engem nem sok kellett ahhoz,hogy vissza aludjak és úgy aludtam tovább, hogy ő közben ölelt engem.
Alkoholba folytva...
Annyira nyugodtan ébredtem fel mint már nagyon régen mikor magamhoz tértem még nem is tudatosult bennem, hogy életem szerelme mellettem fekszik. Szép lassan megfordultam és tényleg ő feküdt mellettem egy halvány mosoly jelent meg az arcomon és elkezdtem figyelni őt ahogy alszik közben meg a karjai közt voltam mivel úgy aludtunk, hogy ő átölelt engem.
J: Most jól gondolom, hogy engem figyelsz babym?...
Annyira megijedtem, hogy nem tudtam mit találjak ki abban a másodpercben így gyorsan becsuktam a szemeimet, hogy azt higgye alszok. Tényleg most ébredhetett mivel jó kis rekedtes hangja volt és ahogy kimondta, hogy baby az egész testem bele borzongott.
J: Tudom, hogy fent vagy nem kell ez a kamu szem becsukás!
Lassan kinyitottam a szemeimet és abban a pillanatban elvesztem a gyönyörű szempárban. Ahogy rám nézett minden szomorúság hirtelen elmúlt ennyire szenvedélyesen nem nézett még soha rám pattanásig feszült volt a hangulat köztünk mind a kettőnk csak a másik ajkát tudta nézni. Ha nem tartott volna vissza az, hogy az elmúlt hetekben hogyan is viselkedett velem akkor nem haboztam volna azzal, hogy megcsókoljam őt és neki adjam magamat minden bűn tudat nélkül még Melissa se érdekelt. Csak sajnos nem fogom tudni elfelejteni ezt ilyen könnyen és azt se tudom mit is akar igazság szerint tőlem...lehet csak ki akar használni valami oknál fogva nem tudom. Hirtelen megtörte a csendet egy halk khm-el nem tudta mit mondjon így az ölelést amiben még mindig voltunk abba hagyta és felült megvakarva a fejét.
K: Mi most tényleg egy ágyban feküdve aludtunk ilyen közel egymáshoz?
J: Igen...amint látom...
K: Ez ennyire rossz?...*hirtelen a szívem fájdult meg amilyen hangsúllyal mondta ezt nekem..*
Nem válaszolt semmit csak ledobta magáról a takarót és felállt az ágyból és oda ment az ablakomhoz ami az erkélyre nyílt kinézett rajta majd vissza rám utána kinyitotta az ablakot kilépett rajta és eltűnt a semmibe. Nem tudtam és nem is szerettem volna vissza tartani az érzelmeimet mert ha nem lett volna itthon Thom és Eliza sikítottam volna teljes erőmből és sírtam volna ezután. A sírást nem tudtam vissza tartani nem tudtam, hogy Liam itt aludt elfelejtettem, hogy azt beszéltük, hogy itt lesz nálam de ő egyből berontott a szobámba miután elkezdtem sírni.
L: Mi történt hercegnőm? Hol van az a...történt valami?
K: *szipogva mondtam neki* Mikor felébredtem még aludt elkezdtem őt mosolyogva nézni ő felébredt egész végig úgy aludtunk, hogy átkarolt engem majd rám nézett egy pár percig megfagyott a levegő majd khm-özött egyet felült kiszállt az ágyból oda ment az ablakhoz kinézett rajta majd rám nézett majd elment egyről a kettőre. Ennyi történt....
L: Az a szemét féreg!
K: Nem tudom mit tettem ellene, hogy ezt érdemeljem... Hisz nem is beszéltünk csak néztük egymást....
L: Kate én most mondok neked valamit remélem ezután nem fog megváltozni a véleményed rólam csak ki kell mondanom... Ha az én barátnőm lettél volna még ezelőtt a szarság előtt és esetlegesen ugyan úgy átváltoztam volna akkor is minden féle képen megkerestelek volna minden áron mivel mindennél jobban szerettelek volna már akkor is mint most... Nem hagytam volna, hogy ennyi rossz megtörténjen veled nem téptem volna ki a szívedet minden egyes alkalommal mikor eszedbe jutok meg mikor meglátsz egy másik lánnyal nem azt mondtam volna hogyha akarsz gyere harmadik félnek... Nem! Sőt el se engedtem volna a kezedet miután megtaláltalak volna! Kate... Tiszta szívből mondom neked hiába vagyok vámpír... Sokkal jobbat érdemelsz! Ő nem érdemel meg téged hercegnőm!
Ezeket kimondta majd letörölte a lefolyó könnycseppet az arcomról és szorosan magához ölelt és próbált megvigasztalni.

Sokáig így ültünk én betakarózva ő meg engem ölelve és egy percre se hagyta abba a hátam simogatását. Mikor valamennyire jobban voltam kértem, hogy hozzon alkoholt ismeri a kedvenceimet így nyugodtan mondtam ezeket ki neki.
L: Hercegnő ő nem ér annyit, hogy igyál miatta...
K: Liam kérlek...
Talán 3 perc telhetett el és itt is volt előttem egy nagy zacskó alkohollal. Mosolyogni nem tudtam de boldog voltam, hogy mellettem áll bármi is történjen. Kibontottam az első pezsgőt ami a kezem ügyébe került utána jött a második pezsgő és a harmadik vörös bor. Nem érdekelt semmi hanem vedeltem amikor már éreztem a hatását talán a második pezsgőm után elkezdtem csak úgy nevetni Liam már nem tudta mit csináljon talán délután 3 volt ekkor kelt Thom és Eliza mivel ugye buliban voltak éjszaka be is jöttek hozzám egyből a hangulatuk a boldogból az aggódóvá váltott át. Rá néztem Liamre ő meg kihívta őket a szobám elé, hogy mindent elmondjon nekik. Eliza vissza jött a szobámba és szorosan átölelt de én csak nevetni tudtam az alkohol miatt meg volt, hogy egy két könnycsepp legördült az arcomon.
K: Eliza nem megyünk el bulizni este? :D Itthon alapozunk rá és este irány az éjszaka ahova vezet az utunk!
E: Nem! Szépen itthon maradunk ezeket meg elveszem tőled!
K: Nem! Nem és nem! Menj ki a szobámból! Jól akarom érezni magam! Hagyj békén!
Eliza kiment a szobából én meg lehúztam még egy kortyot a boromból. Elhatároztam ha ők nem jönnek velem akkor kiszökök Liamnek haza kellett mennie nem tudom mi miatt igazság szerint nem tudtam felfogni amit mondott nekem az alkohol miatt ami a szervezetemben már megtalálható volt. Thom és Eliza lent voltak a nappaliba filmet néztek én csendben átmentem a fürdőbe nehogy meghaljanak engem és gyorsan lefürödtem megcsináltam a hajamat és mentem vissza a szobámba ruhát kiválasztani. Végül csak megtaláltam a ruhámat amiben menni fogok és nem egy cseppet se voltam józan.

Lenéztem a nappaliba mikor megláttam, hogy mind a ketten alszanak gyorsan lementem felvettem a magas sarkúmat és kiléptem a házból halkan magam után becsuktam és bezártam őket. És elindultam a városba tele volt vámpírokkal most többel mint amennyien szoktak lenni de nem érdekelt egyik kezemben egy mini táska volt amibe a telefonom volt és valamennyi pénz a másikban meg egy üveg bor nem tudom már hanyadik 5-dik után már nem számoltam. Azon csodálkoztam, hogy ennyi egyáltalán belém fért és nem is voltam tőle rosszul vagy is egy kicsit szédültem. Elkezdtem halkan énekelni a lábaimat néztem, hogy véletlen se essek el és neki mentem valakinek bocsánatot kértem és indultam volna tovább majd valaki megfogta a karomat.
S: Oh szia szivi!
K: Öhm szia... Ki vagy?
S: Simonnak hívnak és téged?
K: Kate...
S: Nos Kate hova is mész? *míg feltette a kérdését jól végig is nézet engem*
K: Öhm egy buliba szeretnék eljutni és jól érezni magam! :D Te?
S: Oh egy buli! Jól hangzik! Elvigyelek egybe? Egy kocsmába rock buli van!
Nem gondolkoztam rajta sokat elmentem ezzel a Simonnal mikor bólintottam ő megfogta a derekamat magához húzott és elindultunk abba az említett kocsmába. Jóban megnéztem magamnak ezt a gyereket nem is volt olyan rosszul kinéző én is átkaroltam a derekát és úgy mentünk tovább. Már hallottam a helyszínt mivel bömbölt a zene odabent mentünk át az országúton mikor a keze lecsúszott a fenekemhez de nem érdekelt ez sem és úgy mentünk be amint láttam ismerték őt mert mindenki hangosan köszönt neki mikor beléptünk a helyre.

Fülembe suttogta, hogy mindjárt jön addig menjek oda a bárhoz kérni valamit magamnak és egy csókot adott a nyakamra. Úgy is tettem oda mentem a pulthoz és kértem magamnak egy vodka narancsot több vodkával. A pultban egy lány volt látta rajtam, hogy nem kéne kiszolgálnia hisz eléggé ittas állapotban voltam így is de megvonta a vállát és oda adta a kért piát a kezembe megköszöntem és leültem oda. Egy könnycsepp ismét lehullott az arcomról nem is tudom miért... Ekkor már a pezsgőmet ittam.

Éppen kortyoltam volna bele az említett italba mikor ismerős hangra lettem figyelmes meg is álltam az ivással és szép lassan hátra fordultam. Jonast pillantottam meg ahogy két csaj itatja őt és eléggé jó állapotban van.

Ő nem vett engem észre én meg lehúztam a pezsgőmet majd kértem egy vodkát azt követte egy malibu és a többi. Elkezdtem keresni Simont a tömegben mikor kiszúrtam,hogy a haverjaival beszélget mikor meglátta, hogy őt figyelem kacsintott egyet és mutatta, hogy mindjárt ide jön hozzám én elmosolyodtam vissza fordultam a bárhoz és kértem még egy italt. Valaki a hátam mögé jött éreztem a leheletét magamon oda hajolt a fülemhez. És bele suttogta, hogy....
S: Nekem nem is kértél egy italt? Még nem is ittam csak a haverjaimmal beszélgettem te meg hanyadikat iszod? :D
Megfordultam és a tekintetünk egyből találkozott elmosolyodtam és úgy tettem mint aki gondolkozik.
K: Talán az ötödik? :D Nem tudom... Szerintem látod, hogy milyen jó állapotban vagyok ilyen kérdéseket fel se tegyél! :D
S: Oh értettem is szépség! Amúgy ahhoz képest, hogy milyen részeg vagy eléggé értelmesen tudsz beszélni! Én ha részeg vagyok nem nagyon tudok beszélni normálisan! Akkor mit kérdezhetek tőled?! :D
K: Látod a nők különbözőek mint a férfiak mi tudunk nagyon ittas állapotban is szépen beszélni! ;)
S: Nem minden nő... :D
Majd egy puszit adott az arcomra eléggé kellemes volt a társasága Simonnak végre jól éreztem magam de nem tudom, hogy az alkohol miatt vagy miatta. Tudtam azt, hogy pár méterre van tőlem Jonas de ő még csak észre sem vett hanem azzal a két csajjal van elfoglalva az egyikből már ivott is véres volt a csaj nyaka nem is kicsit. Hogy tudok minden apró részletet megjegyezni úgy, hogy amúgy részeg vagyok?! Kíváncsi vagyok, hogy ezekből mire fogok emlékezni majd józanul! Egy tök jó zenét játszottak éppen Simonnak is tetszett felkért táncolni oda mentünk egy nagy társaság közepére és elkezdtünk táncolni. Nagyon nyomult Simon mindig a fenekemet fogta volt, hogy erősen bele is markolt vagy éppen össze vissza puszilt az arcomon át a nyakamig és a dekoltázsomig de az ajkamra nem adott csókot lehet arra vár, hogy én csókoljam meg? Éreztem ahogy tánc közben a kezét alá csúsztatja az így is eléggé mini ruhám alá és úgy fogta tovább a fenekemet. Majd megfordított és úgy táncoltunk tovább, hogy a fenekem hozzá ért az ő nemi szervéhez a keze most meg az én intim részemnél volt a ruha alatt de nem bántam eléggé jó érzés volt. A hajamat oldalra rakta és a nyakamat csókolta végig én oldalra döntöttem a nyakamat és élveztem ahogy a csókok hada hagyja el a nyakamat. Majd hirtelen gondolt egyet megfogta a nyakamat és egy csókot adott az ajkamra én meg viszonoztam és egy jó darabig úgy táncoltunk, hogy egy milliméter se volt az ajkunk közt szinte fel faltuk egymást.

Én szakítottam meg a csók zivatarokat.
S: Hékás!
K: Kéne egy kis alkohol szerintem már vagyok 40 perce nem ittam alkoholt!
S: Szerintem az most nem is kell neked!
K: Azt létszíves ne te döntsd el, hogy mi kell nekem és mi nem!
S: Értettem főnök!
Megfogtam a kezét és kivezettem a tömegből őt egyenesen a bár pulthoz mentünk kértem a csajszitól egy vodkát Simon meg egy üveg sört kért miközben vártuk az italunkat újból összeragadt a szánk a csajszi mikor ide hozta nekünk egy khm-el jelzett, hogy itt van amit kértünk. Simon mondta, hogy köszönjük én nem haboztam egyből lehúztam amit kértem Simon csak nézett.
S: Ha megkérdezhetem mióta vedelsz a mai nap?
K: Hát talán délután 1 óta? Nem tudom de eléggé sokat ittam ma már! Nem szoktam ennyit inni... De csak szédülök egy kicsit ennyi! :D
S: És miért iszol ennyit?
K: Az legyen az én dolgom... Amúgy annyit tudok rólad, hogy Simonnak hívnak nem mesélsz egy kicsit magadról?! Vagy csak egy éjszakás csajnak tervezel? :D
S: Szívesen mesélek ha érdekel! Mire lennél kíváncsi?
K: Hány éves vagy? Van családod? Mi vagy?
S: 22 éves vagyok, nincs családom de nem ez a vámpírosdi vitte őket el hanem mind a ketten rákban haltak meg még a vírus előtt 4 évvel! Vámpír vagyok és nagyon élvezem! :D És te?
K: Nos én 17 éves vagyok 07.26-án leszek 18, van egy testvérem lehet ismered Thomas Ross a szüleink meghaltak a kishúgunkkal együtt a vírus miatt Thom vámpír lett én sokáig egyedül voltam mivel azthittem Thom meghalt a szó szoros értelmébe sok rossz történt velem. Volt egy barátom aki ugyan úgy azt hittem meghalt de végül kiderült, hogy ő is egy vámpír lett de róla nem szeretnék beszélni ő egy barom.
S: Értem... Ismerem Thomot néha összetalálkoztunk de téged még nem láttalak vele!
K: Általában a csajával vagyok Elizának hívják én régebb óta ismerem mint Thom de az mindegy, hogy honnan! Ő az egyedüli barátnőm itt... Vagy is pár hónapja megismertem egy kedves srácot aki a legjobb barátom lett!
S: Hogy hívják lehet ismerem...
K: Liam Johns
S: Nem nem ismerem....
Szerintem nem tetszett neki ez a sok duma így újból lekapott még egy pár piát megittunk kezdett ő is az alkohol hatása alatt állni már. Mondta, hogy menjünk megint táncolni Jonas mellett mentünk el ő még mindig ugyan ott ült és szívta mind a kettő csajt miközben mentünk el mellette én végig csak őt tudtam nézni szerencsére Simon nem vette észre csak vezetett előre. Valaki véletlen meglökte Simont én meg a lendület miatt elestem és természetesen bele Jonas ölébe. Először dühös lett majd mikor meglátta, hogy én vagyok ledermedve nézett. Én is csak a szemeibe tudtam nézni és egyikünk se szólalt meg majd elkezdtem keresni Simont a szememmel közben Jonas ölében ültem ő meg megfogta a derekamat és éreztem ahogy a férfiassága kezd felállni. Majd megláttam, hogy Simon leüt egyet a srácnak gondolom beszólt neki. Utána indult felém én kiakartam szállni Jonas öléből de nem engedte megragadt és nem engedett. Simon ezt látta így oda futott a végén. Jonasnak mióta bele estem az ölébe látszódtak a vámpír fogai ugyebár mert a lányok vérét szívta addig.
S: Bocs haver a lány velem van! Véletlen egy bunkó meglökött és lerendeztem. És jobb lenne amíg a lány az öledben van vissza húznád a fogaid!
J: De nem fogom! Ő zavart meg engem táplálkozás közben!
Úgy tett mintha nem is ismerne engem így én is ezt tettem egy percig nem hezitáltam.
K: Már rég kiszálltam volna az öledből csak te nem engeded mivel az igen erős kezeiddel a derekamat fogod éppenséggel!
J: Oh tényleg! :D
És azt a csábos mosolyát mutatta nekem.
S: Szóval jobb lenne ha elengednéd őt! Ismételném velem van a hölgy!
Jonas hezitált de végül szép lassan elengedett engem én meg egyből felálltam és Simon átkarolta a derekamat és úgy vezetett el. Mikor megálltunk és elkezdtünk ismét táncolni éreztem, hogy valaki figyel minket igen erősen. Majd nehezen de megláttam a nagy tömegből Jonast aki ugyan ott ült és nagyon ideges tekintettel figyelt minket én ezt kihasználtam és elkezdtem mosolyogni és átkaroltam Simon nyakát és megcsókoltam. A semmiből nagy hévvel megfordított engem és nem engedte, hogy megforduljak.
K: Mi a baj? Miért nem engeded, hogy vissza forduljak?
S: Nincs semmi baj....
Mikor elengedte a derekamat gyorsan visszafordultam és megláttam, hogy teljesen megváltozott a szeme.
K: Simon...
S: Bocs csak éhes vagyok és a véred annyira kívánatos...
Egyet hátrább léptem tőle majd rá néztem Jonasra aki gonoszul vigyorgott mert gondolom mindent hallott. Majd vissza léptem Simonhoz és a fülébe suttogtam, hogy ha akar ehet belőlem erre elmosolyodott és bólintott egyet. Megfogta a kezemet és kivezetett a tömegből egy olyan helyre ahol nincsenek sokan. Hátra döntöttem a nyakamat és félve de vártam, hogy belém harapjon.

Majd megtörtént...belém harapott eléggé erősen és durván szívta a véremet. Basszus nem is ismerem csak egy pár órája találkoztunk és megengedtem, hogy egyen belőlem mi ütött belém?
S: Jézusom a véred isteni!
Mondta ki ezeket a szavakat és újból belém harapott én már bele kapaszkodtam a nyakába mert egyre gyengébb voltam. Alig tudott leállni mikor megtette összeestem ő leült a földre és a fejemet a vállára hajtotta megharapta a csuklóját és adott a véréből. Egy keveset ittam belőle majd mikor begyógyult a nyakam egy kicsit gyengébb voltam ugyan de már nem fájt. Mondtam neki, hogy menjünk inni mert alkohol kell. Megtörölte a száját meg az enyémét is a nyakamról is letörölte a vért majd mikor újból tiszták voltunk mentünk vissza a pulthoz italt kérni.
Jonas szemszöge:
Egyből észre vettem Kate-et mikor belépett a kocsmába de direkt úgy tettem mint aki nagyon elvan. Mikor megláttam, hogy egy másik vámpírral érkezett egyről a kettőre tiszta ideges lettem. Meg amint láttam igen csak ittas állapotban van, Vajon hol találkozott ezzel a gyerekkel. Mikor megláttam, hogy külön vállnak és Kate oda megy a pulthoz nem kellett sok idő egyből követni kezdtem ezt a gyereket. Nagyon gyanús volt nekem oda mentem ahhoz a fiúkhoz ahova ő is én úgy tettem mintha egy csajt fűznék de közben csak kihallgattam őket. Simonnak hívják és pontosan tudja ki Kate annál a Kolnál volt az egyik őr ahol Katet tartották fogva. Nem tudom, hogy került ő ide de nagyon ideges lettem. Azt mondta, hogy inni fog a véréből, hogy megtudja miért kellett annyira Kolnak és utána megdugja majd kidobja a mellettünk lévő sikátorba ahol a vad vámpírok vannak esténként, hogy szét tépjék Katet miután ő kihasználta már. És, hogy Kolnál csak azért volt, hogy biztonságban legyen tőlük végig utálta őket de be kellett épülnie. És, hogy teltek és teltek a hónapok semmi izgalmas nem történt addig amíg meg nem érkezett Kate onnantól fogva kellett neki mert érezte, hogy különleges a vére. Azt kell mondjam okos tudja, hogy kell túl élni. Majd utána vissza mentem leülni a székre vittem magammal azt a lányt és egy másikat is közben végig Katet figyeltem. Mikor megláttam, hogy a ruhája alá nyúl meg fogdossa olyan helyeken is ahol nem szabadna azt hittem ott helyben fel robbanok ez miatt de nem tettem semmit. Majd vissza mentek a pulthoz és ittak egy párat amint láttam jól elvannak. Kate egyszer csak lekapta őt akkor már elszakadt a cérna. Oda mentem egy sráchoz mikor jön az a srác azzal a lánnyal erre felé véletlen menjen neki a srácnak de úgy, hogy a lány rám essen. Ő bele ment mert adtam neki pénzt úgy is volt minden ahogy elterveztem. Kate beleesett az ölembe de arra nem számítottam, hogy a ruhája annyira fel fog csúszni, hogy érezzem őt konkrétan a bugyija választott csak el tőle. Nekem egyből kezdett felállni. Nem tudtam megszólalni mert annyira koncentráltam arra, hogy ne történjen olyan aminek nem szabadna még most. Majd megjelent Simon nem igazán akartam vissza adni neki Katet de nem tehettem mást elengedtem a derekát ő habozás nélkül felállt és elment vele. Újból táncoltak de akkor már nem tudtam úgy tenni mint aki jól érzi magát és csak rájuk koncentráltam. Kate észre vett engem tetszett neki ahogy én idegeskedem majd megláttam, hogy távolodni kezd Simontól ekkor megörültem neki azt hittem megjött az esze de nem. Majd szem elől vesztettem őket sík ideg lettem vajon hova vihette Katet? Egy 15-20 perc elteltével újból megláttam őket ahogy a bárhoz mennek. Ekkor egy kicsit megnyugodtam de ez a nyugodtság nem tartott sokáig mikor megéreztem Kate vérét.
Mikor vissza értünk a bárhoz tértem egy őszibarack levet hogy valami édes legyen bennem, hogy vissza nyerjem a teljes erőmet miután azt megittam jöhetett erősebb. Kikértem egy üveg vodkát és azt elkezdtem inni közben megfogtam Simon kezét és vissza vezettem oda ahol eddig táncoltunk. Ahogy lehetett elkezdtem hozzá simulni láttam rajta ahogy egyre jobban élvezi a közelségemet. Mikor már teljesen begerjesztettem őt vadul megcsókolt és mondta, hogy most azonnal megyünk a mosdóba tudtam mit akar én csak nevettem egyet majd mentem vele. A vodka félig volt még azt oda nyomtam egy srác kezébe és mondtam neki, hogy nyugodtam igya meg az én ajándékom majd kacsintottam egyet a srác meg örömmel fogadta majd ivott is belőle. Én meg követtem Simont tovább gyorsan beértünk a wc-be amit örömmel vett tudomásul, hogy teljesen üres minden fülkét megnézett, hogy véletlen se legyen bent senki majd ránk zárta. Elkezdte levenni magáról a felsőjét az övét is kicsatolta rólam levette a ruhámat a táskám a ruhám mellé zuhant és elkezdtünk csókolózni egy percre meg állt és végig mért én is úgy tettem és tetszett a látvány ami elém tárult de amint láttam neki is. Mind a ketten elmosolyodtunk és megint vadul egymásnak estünk fenekemnél fogva felemelt és erősen megmarkolt ettől felnyögtem amitől jobban beindult. Egyre hevesebben vettük a levegőt majd mondani akartam, hogy én még senkivel nem voltam eddig.
K: Simon... én még soha...
S: Css! Nyugi csak lazulj el és élvezd!
Nem hallgatott végig csak tovább csókolt kiszívta a nyakamat de most nem vért szívott. Ekkor is egy halk nyögést ejtettem majd elengedett de csak annyira, hogy kikapcsolja a melltartómat és újból megfogta a fenekemet és felemelt. Én meg megfogtam az erős hátát és úgy csókolóztunk jó sokáig.

Már vette volna le a nadrágját mikor kopogni kezdtek majd mondta Simon, hogy haver még kell egy kis idő menj egy másikba. Az az illető nem ment el hanem annál hangosabban kezdett el kopogni. De nem érdekelt minket és folytattuk amit elkezdtünk. Egyszer csak betörték az ajtót és megpillantottam Jonast...
Jonas szemszöge:
Ittak egy keveset megint és ugyan az a körforgás volt, hogy táncolni mentek láttam Kate kezébe egy üveg vodkát és a kezébe az itallal táncolt Simonnal. Eléggé közel voltak egymáshoz ami nekem egyáltalán nem tetszett. Éreztem Simonon, hogy kezd egyre jobban begerjedni Kate-re őszintén arra amit Kate ott leművelt ki nem gerjedt volna be? Én már rég elvittem volna őt és olyat tettem volna vele, hogy hmm..bele gondolok és már hmm..mindegy miközben elmerengtem azon, hogy mit csinálnék az exemmel eltűntek szem elől sehol se láttam őket. Majd sok keresés után megláttam azt az üveg vodkát amit eddig Kate fogott és egyből oda mentem ahhoz a sráchoz, hogy ki adta neki az üveget majd elmondta, hogy egy igen tüzes kis csaj adta neki és egy sráccal mentek éppen a wc-re. Egyből oda futottam a wc-hez és keresni kezdtem mivel 3 mellék helység is található volt ebben a kócerájban. Majd meghallottam egy nyögést és heves szívverést egyből tudtam, hogy ez csak is Kate és Simon lehetett. Egyből elkezdtem dörömbölni Simon ki is szólt, hogy haver még kell egy kis idő menj egy másikba. Na ott elszállt belőlem minden jó modor nem egy faszfejtől fogja az én Katem elveszíteni! Még dörömböltem egy párat és mikor nem jött válasz betörtem az ajtót és ott láttam őket félmeztelenül Kate egy száll szexi fehérneműben állt előttem Simon meg már vette volna le a nadrágját a felsője meg Kate ruhája mellett hevert.
S: Hé! Várjunk csak te vagy az a srác akinek az ölébe esett Kate! Mit keresel itt?! Amint nem látnád épp benne vagyunk valamiben amit megzavartál!
J: Az engem kurvára nem érdekel! Kate Ross velem jössz most azonnal!
K: Dehogy megyek! *ekkor eszembe jutott ő mit mondott nekem mikor először megláttam Melissát* Ha akarsz te is beszállhatsz! :D Nem lenne baj ha Jonas is beszállna nem Simon? :D
S: Felőlem! :D
Láttam rajta, hogy ő is vissza emlékezett mit mondott nekem akkor és megrázta a fejét. Mi Simonnal újból elkezdtünk csókolózni míg szét nem választott minket Jonas.
J: Ez baromira nem az a helyzet mint ami akkor volt Kate!
K: Oh dehogy is nem csak itt én vagyok az aki valakivel csókolózik és nem te!
S: Ti ismeritek egymást?
K: Ő az az ex akiről nem akartam beszélni aki vámpír lett és egy barom! :D De amúgy nem tudtam, hogy itt lesz mert akkor be se léptem volna erre a helyre! Meg egy nagyon jó pillanatot szakítottál félbe Jonas!
S: Haver... Hogy tudtál egy ilyen bele való lányt csak úgy ott hagyni?:D
J: Értem én voltam a téma...
K: Dehogy voltál te! Idézem amikor szó volt rólad mondtam neki, hogy meghalt a bátyám de végül kiderült, hogy csak vámpír lett és azt hittem, hogy a barátom ugyebár akkor még te voltál és, hogy meghaltál de végül kiderült az, hogy nem ja és még annyit mondtam, hogy de ne beszéljünk rólad mert egy barom vagy! :D
S: Ez tényleg így volt haver! :D
J: 1. Te ne haverozzál engem! 2. Katet én most innen elviszem! Vagy szépen kisétálsz velem vagy keményen fogom csinálni! Válassz!
K: Egyik se én Simont választom! Na most húzás ki te rohadék!
J: A jó kurva életbe! Akkor se fogsz ezzel a barommal lefeküdni bazdmeg!*itt már ordibáltam habár eddig se halkan beszéltem*
K: Azzal fekszek le akivel csak akarok! Te éppenséggel nem szerepelsz a listán! Simon igen! *jézusom miket beszélek? Amiket tettem és mondtam tényleg mind a részegségem miatt voltak de akkor nem gondolkoztam meg még szép, hogy szerepel és ő is az egyetlen a listán!*
S: Na húzás! Vagy menjünk mi? Feljössz a lakásomra Kate?
K: Igen! :D
Felöltöztünk és mentünk volna ki a wc ajtón mikor Jonas megfogta a karomat. És mondta, hogy nem mehetek sehova ezzel az alakkal. Közben megjelent Simon egyik haverja és mondta a srácnak azonnal menniük kell mert baj van. Simon egy csókot nyomott az ajkaimra és eltűnt. Éreztem, hogy soha többet nem fogom látni de nem is bántam őszintén nem vele akartam elveszíteni. De mivel Simon eltűnt ez egy dolgot jelentett csak azt, hogy én egyedül vagyok Jonasal és csak őt ismerem ezen a helyen. Ő rám nézett és láttam rajta ahogy megnyugodott.
J: Nos akkor te velem jössz! Mert mind a ketten tudjuk, hogy nem jutnál haza olyan hulla részeg vagy! És mind a ketten tudjuk, hogy csak az alkohol beszélt/beszél belőled.
Nem tudtam megszólalni mert igaza volt kezdtem nagyon álmos lenni felvettem a táskámat és kivettem belőle a telefonomat értesítés nem jött az ez Elizáék alszanak szerencsére hajnali 3 óra volt kb este 9-kor indultam el otthonról. Alig bírtam már járni az alkohol miatt ekkor Jonas fogott és felemelt a karjai közt voltam és úgy mentünk ki a helyiségről mondta, hogy minden piámat kifizette. Beültetett az autójába és mondta, hogy ilyen állapotban nem visz haza hanem hozzá visz. Talán negyed óra múlva már ott is voltunk nála tátva maradt a szám szép ház volt. Körbe vezetett amennyire tudott végül felvitt a háló szobájába.
Miután bementünk a hálóba lerakott az ágyra a táskámat egy fotelre rakta, levette rólam a magas sarkút és betakart majd én el is aludtam.
Jonas szemszöge:
Örültem mikor Simon elment a haverjaival úgy döntöttem, hogy hozzám hozom Katet és nem hozzájuk nehogy lebasszák. Körbe vezettem de nem nagyon érdekelte annyira be volt baszva. Bevezettem a szobámba és lefektettem egyből el is nyomta az álom én mentem letusolni bűzlök az alkoholtól. A szobám mellett volt a fürdő így nem voltam messze Katetől.
Nem sokat aludtam talán 10 percet egyedül voltam a szobába hol lehet Jonas? Megláttam, hogy nem a ruhámban vagyok de a fehérneműm rajtam volt az az csak átöltöztetett.Felálltam és cikk cakkosan léptem ahogy tudtam meghallottam, hogy a fürdőben van be is mentem oda gondolkozás nélkül. Ez a látvány fogadott.

Egyből meg is fordult és mikor meglátott tudatosult benne, hogy meztelen. Oda is rakta a kezét a férfiasságához.
J: Kate! Miért jöttél be kopogás nélkül?!
Én csak végig néztem őt még az alkohol miatt nem gondolkoztam szerintem ha józan lettem volna el se jöttem volna hozzá. Habár sok minden mást se tettem volna meg.
J: Kate! Hahó! Rám figyelnél?!
K: Tessék?
Szépen lassan elkezdtem közeledni felé míg végül oda nem értem hozzá egy fehér nagy méretű felsőjében voltam. Ő egyből megfogott engem és a szám pár centire állt meg az övétől és csak egymást néztük. Majd még közelebb léptem hozzá az ajkunk is közelebb került egymáshoz.
Már nem bírta tovább tartani magát és erősen a fenekembe markolt majd elkezdtünk csókolózni és szépen lassan neki nyomott a falnak a combomat fogta és oda húzta az ő lábához én meg átkulcsoltam. Mikor lefürödtünk megtörölköztünk és megszárítottuk a hajunkat majd mentünk a szobájába. Tovább csókolóztunk egy másodpercre se hagytuk abba annyira élveztük, hogy együtt lehetünk. Nem érdekelt senki és semmi olyan boldog voltam most tényleg az voltam nem úgy mint Simonnal. Azt csak azért csináltam, hogy fájjon Jonasnak. Befeküdtünk az ágyba és meztelen voltam mivel a fürdőbe levettük a fehérneműimet Jonas se öltözött fel ful pucéran értünk egymáshoz hirtelen megáll és rám néz.
J: Kate én ezt mindennél jobban szeretném de abba kell hagynunk!
K: Mi? Miért?
J: Azért mert részeg vagy! És mikor kijózanodsz engem fogsz okolni, hogy elvettem a szüzességedet és csak kihasználtalak mikor ez nem így van! Azt szeretném ha józan lennél és úgy történne meg! Szerintem reggel már azt is megfogod bánni, hogy egyáltalán ide betetted a lábadat!
Mikor az utolsó szót kimondta Jonas elszomorodott láttam rajta, hogy ezt komolyan mondta remélem reggel erre emlékezni fogok. De még is ez szaladt ki a számon.
K: Bazdmeg Jonas! Itt vagyok az ágyadban! Meztelenül! Te is meztelen vagy! És nem akarsz? Azért mert részeg vagyok?! Kapd be! Reggel meg az még odébb van! Most most van! Ha tudni szeretnéd miattad vedeltem mint az állat ez nem is én vagyok! Nem is akartam Simonnal lefeküdni! Én téged akarlak! Senki mást! De te reggel ott hagytál egy szó nélkül! Teljesen összetörtem Liam bejött a szobámba amint meghallotta, hogy sírok én meg megkértem, hogy hozzon nekem alkoholt, hogy enyhítsem a fájdalmamat! Utána ő elment Elizáék meg lent filmeztek én meg úgy döntöttem bulizni megyek, hogy ne gondoljak rád! Elizáék mikor leléptem ők már aludtak a nappaliban így sima ügy volt! Út közben Simonba ütköztem és kérdezte hova tartok majd elmondtam és ő elvitt abba a kocsmába ott még jobban bebasztam majd megláttalak téged milyen jól érzed magadat! Szóval úgy döntöttem mindent is megengedek Simonnak! Ezért evett belőlem és ezért akartam dugni vele...
J: Hogy mit csinált???! Azonnal megkeresem és kibelezem?! Evett belőled?! Komolyan mondtad?!
K: I..igen! De engedtem neki! Nem a te dolgod! Ő legalább megakart kúrni te meg nem!
J: A faszomat úgy megakarlak baszni, hogy fel se tudnál utána állni de nem teszem mert tudom, hogy akkor reggel józan állapotodban ennél is jobban utálnál! Megölöm, hogy evett belőled! Most megyek és megkeresem!
Ekkor már felvettem egy másik felsőjét de alatta ugyan úgy nem volt semmi rajtam. Már felállt és felvette egy boxerjét meg egy nadrágot én gyorsan oda mentem hozzá átöleltem és leültettem és sokáig úgy ültünk közben ő meg szorosan átölelt.

Én ráhajtottam a vállára a fejemet és elaludtam rajta.
Szülinap
Reggel Jonas karjai közt ébredtem egy percre se mozdult mellőlem. Mikor magamhoz tértem ő már fent volt és engem figyelt. Amint meglátta, hogy kinyitottam a szemeimet elmosolyodott majd szomorú lett.
K: Miért lettél ilyen hirtelen szomorú?!*kérdeztem tőle a reggeli rekedtes hangomon*
J: Félek, hogy utálni fogsz az miatt ami tegnap történt veled...és, hogy megint veszekedni fogunk...Egyáltalán emlékszel mik történtek veled tegnap?
Egy percig elgondolkoztam próbáltam vissza idézni a tegnapi napot majd hirtelen minden beugrott.
K: Csak egy kérdésem lenne, hozzád... Miért mentél el tőlem tegnap reggel? És igen emlékszem minden apró részletre.
J: Nem...nem tudom őszintén Kate talán a legjobb szó, hogy megijedtem...megijedtem attól, hogy kezdek boldog lenni... Mert mikor emberként a legboldogabb voltam az is azért volt mert veled voltam...addig utáltam az életet nem élveztem úgy igazán csak éltem az életemet. Aztán jöttél te abba a dögös mini rózsaszín szoknyádba és mindent megváltoztattál. Abban a percben megszerettelek, hogy megláttalak és akkor is megijedtem de tettem egy próbát és oda mentem hozzád hátha te nem olyan vagy mint a többi lány és nem voltál olyan szerencsére. Próbáltam nem közel kerülni hozzád, hogy nehogy elroncsalak a rossz életemmel de amint haza mentél a bátyáddal elkezdtél kibaszottul hiányozni és tudtam, hogy kellesz nekem és nem foglak elengedni.*itt már elkezdtem nagyon sírni annyira meghatott amint mondott mindig is tudtam, hogy ő nem az az érzelgős fajta ember és amiket most elmondott nekem annyira boldog lettem.*
Mikor befejezte a mondatát megcsókoltam és nem engedtem el bebizonyította miért szerettem belé a szép lelke miatt amit csak nekem mutatott meg az évek során először. Mikor ajkunk elvált egymásétól magamhoz húztam és jó szorosan ölelni kezdtem. Ő is viszonozta egyből és egy puszit adott a homlokomra.
K: Jonas...
J: Igen?
K: Miért nem kerestél meg? Mi történt veled?
J: Nagyon hosszú story...
K: És sok időnk van ezt megbeszélni!
J: Hát rendben! Mikor magamhoz tértem te már nem voltál ott teljes pánikban voltam majd mikor már nem homályosan láttam megpillantottam Emmát holtan feküdve. Féltem, hogy te is ott lehetsz a házban holtan valahol. Nagyon gyenge voltam alig bírtam a lábamon megállni de az egész házat átkutattam érted. Annak örültem, hogy nem találtalak holtan de nem tudtam, hogy hol keresselek majd hirtelen ellepték a házat a vámpírok akkor tudtam, hogy ott nekem vége de furcsa módon engem kikerültek azutáni részletet inkább nem említeném....
K: Jonas mi volt?!
J: Nem Kate tényleg nem!
K: Jonas!
J: Emmát ették ami még maradt belőle....
Elkezdtem sírni annyira hiányzott a kishúgom.
J: Miután elhagytam a házatokat össze vissza sétáltam majd elfogott az éhség de nem a rendes ételt kívántam hanem a vért... Megláttam egy lányt az utcán futva egyből oda mentem hozzá ő meg nem futott el mert látta, hogy ember vagyok. Majd egy kis ideig csak figyeltem őt majd elöntött a vágy a vére után és leütöttem egy kővel azonnal meghalt és elkezdtem lenyalni róla a vért.... Ekkor elkezdett a testem égni és a földre zuhantam annyira fájt mindenem majd mikor magamhoz tértem már vámpír voltam. Minden csepp vérét kiszívtam szegény lánynak. Majd elkezdtelek keresni 2 hónapig minden nap megállás nélkül de sehol nem voltál azt hittem meghaltál. Szép lassan kezdtem feladni a reményt, hogy újból lássalak és egyszer csak kikapcsoltam az érzelmeimet. Minden sokkal jobb lett és abból teltek a napjaim, hogy vagy dugtam azokat a lányokat akikkel találkoztam vagy vámpírral vagy emberrel és táplálkoztam. Már kezdtelek elfelejteni mert te voltál a gyenge pontom és ezt jól tudtam így nem gondoltam rád. Elfelejtettelek és éltem tovább tudtam, hogy voltál nekem de nem érdekelt már. Majd egyszer csak lett egy csapatom és velük csináltam azt tovább amit egyedül is csináltam. Ott találkoztam Melissával és összejöttünk de nem voltunk rendesen együtt mivel mind a ketten voltunk mással is. Teltek a hónapok és találkozott a bandám Alexanderrel elhatároztuk, hogy csinálunk egy várost magunknak hát abból nagyobb dolog lett mint egy város ez az a hely. Sok időbe tellett míg minden meglett ami kellett aztán elkezdtünk keresni embereket és most itt vagyunk biztonságban a kinti lényektől. Aztán volt Alexander bulija ahova te is elmentél a klubba... Én addig nem tudtam,hogy élsz vagy is hát....
K: Mi az, hogy vagy is hát?!
J: Egyszer kaja után keresve megláttam egy házat bementem oda mert mozgást hallottam... És megláttalak téged egy sráccal... Nem fájt nem éreztem semmit mert akkor már rég ki volt kapcsolva az emberi oldalam. Azonnal elmentem onnan de furdalt a kíváncsiság így másnap hajnalban vissza mentem megnézni, hogy tényleg te-e vagy-e. És hát te voltál... Csak valahogy nem érdekelt és elmentem.... Vissza a folytatáshoz... Mikor a klubba voltunk láttalak ahogy bejöttél az elkerített részre én akkor ettem egy lányból egyből megéreztem a véred illatát tudtam, hogy csak is te lehetsz az. Oda mentem a hátad mögé mert láttam, hogy kiszúrtak maguknak a többi és nem tudtam mit tenni. Mikor nekem jöttél egyből kapcsoltam, hogy meg kell mentselek és úgy is történt de mikor elkezdtünk csókolózni és kimentünk onnan és a folyóson folytattuk valahogy vissza jött minden érzésem. Csak még magamnak se vallottam be. Te hoztál vissza engem évek után...
K: Miért nem tudtál akkor mikor megláttál ott maradni és újra együtt lenni?...*kérdeztem meg tőle szomorú hangon.*
J: Mert akkor nem érdekeltél.... de hidd el abban a pillanatban mikor vissza jött az emberségem megbántam! Most már mindent tudsz! A te döntésed, hogy ezek után is elfogadsz úgy ahogy vagyok a sok rossz döntéssel amit az életemben már meghoztam és amiket még megfogok vagy elhagysz... És soha többet nem foglak keresni!
K: Soha többet nem engedlek ki a kezeim közül Jonas.... Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy azt mondjam soha többet ne keress engem... Egy nap nem telt el úgy, hogy ne gondoltam volna rád és, hogy ne fájjon az elvesztésed rendesen bele rokkantam abba, hogy mennyire hiányzol. És mikor megláttalak azon az estén hirtelen kezdtem bizakodni, hogy hátha még a régi vagy akibe bele szerettem és nem bírtam magammal így megcsókoltalak. Aztán mikor azt a lányt megláttam melletted egy világ tört össze bennem... És sírva elmenekültem.
Órákon át csak beszélgettünk amennyit és ahogy csak lehetett végig az ágyban feküdtünk és jó szorosan ölelkeztünk. Délután 3 óra lehetett mikor megcsörrent a telefonom Liam hívott. Mikor felvettem hallottam a hangján, hogy nagyon aggódott miattam.
L: Jézusom hercegnő jól vagy?! Hol vagy? Azonnal érted megyek! Thomékkal halálra kerestük magunkat, hogy megtaláljunk! A telefonodat se vetted fel!
K: Jól vagyok! Semmi bajom nincs! Azért nem vettem fel a telefonomat mert nem hallottam, hogy csörgött volna! Jonassal vagyok! Teljesen jól vagyok! Ne aggódjatok létszíves és bocsánat, hogy elfelejtettem szólni nektek de végre évek után jól érzem magam és nem másra gondoltam.
L: Hogy kivel vagy? Azzal a barommal! Kinyírom ha meglátom! Mit csinált veled?! Ugye nem?....
K: Na ide figyelj Liam! Megbocsájtottam neki! Órákon át csak beszélgettünk és bár nincs közöd hozzá de nem nem történt semmi se köztünk! Ja és még ő állított le engem ahhoz, hogy ne történjen semmi!
L: Bocsánat... de ideges voltam, hogy hol vagy! Hiányzol!
K: Te is nekem de most Jonassal leszek egy ideig! És ha én megtudtam bocsájtani neki akkor neked sincs tovább okod haragudni rá úgy, hogy nem is ismered! Majd megyek szia!
L: Rendben szia!
Mikor letettem a telefont vissza fordultam Jonashoz aki igen csak elvolt foglalva azzal, hogy valakinek írogasson.
K: Jonas?
J: Tessék? Ja bocsi!
K: Kinek írsz ennyire hevesen?!
J: Ja senkinek! De akkor most mi....
K: Igen?
J: Együtt vagyunk ismét?! :D *egy macsó vigyort eresztett*
K: Ha te benne vagy....
Azt a vigyort még szélesebbre nyújtotta és megfogott magához húzott és csókolózni kezdtünk. Vissza estünk az ágyba én meg rá ültem a férfiasságára ő egyszerre csak lefagyott egy percre és csak bámult engem.
J: Kate... khm...
K: Igen? :D
J: Ugye tudod, hogy nincs rajtad még mindig bugyi és csak a felsőmben vagy és rajtam meg csak egy boxer van....és hát... szerintem a többit tudod :D
K: Uram isten!
Egyből leugrottam róla és ő meg csak röhögni tudott rajtam majd megfogta a derekamat és magához húzott és nagy kifli kis kifli pozícióban voltunk. Ő meg agyon puszilgatott ahol csak ért.
J: Kate....
K: Igen? :D
J: Ugye tudod mi van ma?
K: Öhm nem!
J: A szülinapod! :D
K: Mi? *egyből megnéztem a telefonomon, hogy milyen nap is van* basszus tényleg!
J: Üdv a felnőtt korban Kate Ross! :D
K: Igazán köszönöm! :D
Majd egy csókot nyomott az ajkamra én meg ismét rá ültem a férfiasságára és most már nem érdekelt, hogy nincs rajtam bugyi. Ő erősen bele markolt a fenekemre és tovább csókolóztunk. Már vette volna rólam le a felsőt amikor megcsörrent a telefonja.
J: Igen! Igen köszönöm! Megyünk!
Én érthetetlenül néztem rá ő meg mondta, hogy öltözzek és elvisz valahova. Vissza vettem a tegnapi ruhámat mivel más nem volt és gyorsan ettem mert már nagyon éhes voltam és indultunk is. Végig az út folyamán faggattam őt de nem mondott el semmit. Majd egy nagy ruha butik elé érkeztünk.
J: Ez az első meglepetésem! Miénk a bolt 1 órán keresztül! Azt veszünk meg amit csak szeretnél!
K: Jézusom! Nem! Nincs erre pénzem!
J: De nekem van és nincs ellenkezés!
Bevonszolt magával a boltba és mondta még egyszer, hogy azt választhatok amit csak szeretnék. Nem szerettem volna, hogy megvegye nekem a dolgokat de amit felpróbáltam és neki tetszett rajtam mind megvette.
Jonas szemszöge:
Olyan gyönyörű és végre megint az enyémé lehet. Nagyon szeretem őt! Annyira sexy volt a ruhákban elképzeltem mit tennék vele... Mikor ment vissza öltözni felhívtam Thomot, hogy hogy áll a buli helyszín mondta, hogy lefixálta Alexanderrel és csúcs buli lesz. Majd mikor meghallottam,hogy Kate kilép az öltözőből vissza ültem a fotelbe még nem tudhatja meg, hogy meglepetés bulija lesz.